2015. december 3-án, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága szervezésében, a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetben rendezték az idei konzuli találkozót és konferenciát. A rendezvény kiemelt célja a magyarországi konzuli képviseletekkel történő együttműködés megerősítése, valamint a büntetés-végrehajtási szervezetet ért változások bemutatása.

Több, mint 35 ország konzuli feladatkört ellátó tisztviselője vett részt a konferencián, ahol sor került többek között az idén történt szervezeti változások és az új jogintézmények ismertetésére, valamint lehetőség adódott a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet megismerésére is.

A konferenciát Tóth Tamás bv. vezérőrnagy, az országos parancsnok általános helyettesének előadása nyitotta meg, amelyben vezérőrnagy úr ismertette a magyarországi büntetés-végrehajtás jelenlegi helyzetét, valamint az új jogintézményeket.

Fotó: Apró Andrea - BvOP

Schmehl János bv. dandártábornok, az országos parancsnok biztonsági és fogvatartási helyettese és Bogotyán Róbert bv. ezredes, főosztályvezető ezt követő előadásukban ismertették a nem magyar állampolgárságú fogvatartottakra vonatkozó általános és speciális szabályokat, majd Cséri Zoltán bv. dandártábornok, a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet parancsnoka zárta a prezentációkat az intézet szervezetének és működésének bemutatásával.

Fotó: Apró Andrea - BvOP

Fotó: Apró Andrea - BvOP

Fotó: Apró Andrea - BvOP

Fotó: Apró Andrea - BvOP

Fotó: Apró Andrea - BvOP

Fotó: Apró Andrea - BvOP 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A rendezvényt követően a résztvevők intézetlátogatáson vehettek részt, amely során betekintést nyerhettek a szervezet szakmai tevékenységébe is.

Fotó: Apró Andrea - BvOP

Fotó: Apró Andrea - BvOP