"(M)érték-e az egészség?" címmel rendezték meg a harmadik egészségnapot 2016. november 16-án a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságán.

Fotó: BvOP

Az eseményt Schmehl János bv. vezérőrnagy, az országos parancsnok biztonsági és fogvatartási helyettese nyitotta meg, aki Dr. Nemes Nagy Anna bv. o. ezredes, az Egészségügyi Főosztály vezetője köszöntő szavait követően elmondta, hogy törekedni kell a személyi állomány egészségi állapotának megőrzésére, fontos figyelni magunkra és egymásra. A jó egészségi állapot fenntartásáért és javításáért mindenkinek együtt, és külön-külön is tennie kell.

Fotó: BvOP

Ennek jegyében a program részeként szűrővizsgálatokon való részvételre, és az egészséges életmóddal kapcsolatos ismeretek bővítésére is lehetőség nyílt.

Fotó: BvOP

A dolgozók részt vehettek  vércukor-, koleszterin-, és vérnyomásmérésen, illetve testtömeg-index és testzsír-százalék meghatározáson. A vizsgálatokat végzők ezután az eredményeket személyre szólóan kiértékelték, és a felmerült problémák kapcsán tanácsokat adtak.

A délelőtt folyamán tematikus előadásokat hallgathattak meg a résztvevők az egészséges táplálkozás alapjairól, illetve a táplálkozás pszichikai vonatkozásairól, valamint a fizikai állapotfelmérés sikeres teljesítéséhez nyújtottak segítséget.

Fotó: BvOP

A dolgozóknak kóstolóasztalon egészséges étkeket kínáltak, az így bevitt kalóriákat pedig az aktívabbak munkahelyi zsírégető tornán dolgozhatták le.  

 Fotó: BvOP