2017. szeptember 10-én 22. alkalommal ünnepeltük a Budapart-Kopaszi-gáton a büntetés-végrehajtás szakmai napját. Az idei Szent Adorján-nap az előző évekhez képest rendhagyóan zajlott, ugyanis az ország valamennyi intézetéből közel 4000 fő volt jelen, kollégák és családtagjaik.

Az eseményen jelenlévőket dr. Tóth Tamás bv. vezérőrnagy, országos parancsnok köszöntötte. Beszédében megköszönte a kollégák áldozatos munkáját. Kiemelte, hogy az ország biztonságáért dolgozunk mindannyian a büntetés–végrehajtás szűk családjában. Az elmúlt években bizonyítottuk, hogy minden időszakban és rendkívüli helyzetben is képesek vagyunk helytállni.

 Fotó: BvOPA Családi napon színes programok várták az érdeklődőket. A színpadon egyenruha bemutatót és a Jampi angyalok táncbemutatóját láthattuk.

Fotó: BvOP

Fotó: BvOPAz igényes zenei programról a Készenléti Rendőrség zenekara gondoskodott.
A rendezvény legizgalmasabb része a sárkányhajóverseny volt, amit a Budapesti Fegyház és Börtön nagy fölénnyel nyert meg.

Fotó: BvOPA bemutató téren számos látványos program volt: a Magyar Honvédség Vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár fegyverfogási bemutatót tartott, valamint láthattuk a szolgálati kutyák, és a Fővárosi Bv. Intézet műveleti osztályának intézkedéstaktikai munkáját is.

Fotó: BvOPEgész napos programok, játékos és kézműves foglalkozások, logikai játékok közül válogathattak a gyermekek kedvük szerint. Nagy izgalommal próbálták ki a fogvatartotti szállítójárműveket, a TEK páncélozott autóját, a tűzoltó, illetve rendőrségi járműveket.

Fotó: BvOP

Fotó: BvOPA bemutató sátrakban pedig a büntetés-végrehajtás munkájába nyertek betekintést a látogatók. A programban kiemelkedő szerepe volt a toborzó tevékenységnek, ahol reprezentációs célú szóróanyagokat osztottak, tájékoztatták az érdeklődőket a felvételi eljárásról.

A Családi napot Molnár Ferenc „Caramel” nagykoncertje zárta.