Másodszor is bemutatkoztak az ország legjobb börtönszínházi társulatai: augusztus 12-én a budapesti József Attila Színházban rendezte meg a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága a II. Országos Börtönszínházi Találkozó döntőjét. A rendezvényhez szinte minden magyarországi börtön színjátszótársulata csatlakozott, a regionális döntőkkel együtt összesen 21 börtön 237 fogvatartottja szerepelt a versenyen. A legjobb előadásnak járó díjat a Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézet társulata nyerte, a Szerepcsere című produkcióval.

Fotó: Apró Andrea - BvOP

Minden hazai börtönben működik irodalmi- és színjátszó szakkör, amely a drámapedagógia eszközeit felhasználva a szabadidő hasznos eltöltése mellett a fogvatartottak ön- és emberismeretét, érzelmi intelligenciáját is erősíti.
A színjátszás a pedagógiai lehetőségek tárházát vonultatja fel, segítségével az elítéltek újragondolhatják döntéseik rövid és hosszú távú következményeit, az átélt élmények pedig tovább növelik a társadalomba történő visszailleszkedésük esélyét.

A felhívásra szinte minden magyarországi börtön színjátszótársulata jelentkezett. A felkészülésben és a darabok színre vitelében több száz fogvatartott vett részt – összesen 21 börtön 237 fogvatartottja szerepelt a versenyen. Az alkalmi színészek szabadidejükben, munka után próbálták a darabokat. Az előadások színre vitelében a bv.-s kollégák, reintegrációs tisztek és drámapedagógusok mellett elismert színművészek és rendezők is részt vettek.

 Fotó: Apró Andrea - BvOP2013 után immár második alkalommal rendezte meg a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága augusztus 12-én az Országos Börtönszínházi Találkozót Budapesten, a József Attila Színházban. 

Fotó: Apró Andrea - BvOP

A rendezvényt nyitó sajtótájékoztatón részt vett Nemcsák Károly, Jászai Mari-díjas színművész, a József Attila Színház igazgatója, Tasnádi László, a Belügyminisztérium rendészeti államtitkára, Dr. Hatala József altábornagy, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke és Csóti András altábornagy, a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka.

Fotó: Apró Andrea - BvOP

Nemcsák Károly, a színház igazgatója házigazdaként megköszönte, hogy a szervezők a József Attila Színházat választották a találkozó helyszínéül, mint hozzátette, a következő alkalommal is szívesen otthont adnak az eseménynek.

Tasnádi László rendészeti államtitkár emlékeztetett arra, hogy az új büntetés-végrehajtási kódex egyik alapelve, hogy már a büntetés-végrehajtás megkezdésekor azzal foglalkoznak a szakemberek, hogy az elítélt szabaduláskor hogyan fog visszailleszkedni a társadalomba. A cél az, hogy a fogvatartottak vegyenek részt termelő munkában, és szabadidejükben élhessenek a hobbijuknak. "Nagyon fontos az, hogy minden napnak legyen feladata, és minden szabadidőnek legyen értelme" - mondta a társadalomba való sikeres visszailleszkedés elősegítéséről. Hozzátette: a mai nap a színjátszásról szól, az elítéltek ezúttal második alkalommal mutathatják be tehetségüket. Kiemelte: a találkozó azért is fontos, mert a színházi előadásokon sok hozzátartozó is jelen van, a fogvatartottak nekik is bizonyíthatják, mit tudnak, milyen értékekkel rendelkeznek.

Hatala József nyugalmazott rendőr altábornagy, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke kiemelte: a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács a börtönszínház-program megvalósításában örömmel vett részt és biztosított forrást a találkozó megrendezéséhez. Arról beszélt, hogy a reintegráció fontos bűnmegelőzési terület. Mint mondta, minden olyan terápiás megoldásban részt vesznek, amely az elítéltek személyiségfejlődését befolyásolja. A munka világába való visszavezetés és az iskolai képzés, oktatás, nevelés mellett a művészetterápiás foglalkozások, módszerek bevezetéséhez is segítséget nyújtanak.

Csóti András altábornagy, a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka elmondta, hogy az Európában egyedülálló eseményt, mintegy 2 millió forintból valósították meg. A bv. szervezet vezetője köszönetet mondott a felkészítésben és a biztosításban szerepet vállaló kollégáknak, emellett a közönség figyelmébe ajánlotta  a színház előcsarnokában kiállított, a képzőművészeti szakkörökben készült fogvatartotti munkákat.

Fotó: Apró Andrea - BvOP

A döntőbe az öt regionális győztes börtön, Állampuszta, Pálhalma, Szombathely, Tiszalök és Vác csapata került be. A színházi találkozó zsűritagjai Nemcsák Károly színigazgató, Ambrus Asma színművésznő, Németh Ákos drámaíró, Hatala József és Csóti András voltak.

A Váci Fegyház és Börtönben hat éve működik a Vaskakas Irodalmi Színpad, akik Petőfi Sándor A helység kalapácsa című vérbő komédiáját választották.

Fotó: Apró Andrea - BvOP

Fotó: Apró Andrea - BvOP

 

Az első börtönszínházi találkozó döntőjébe is bejutott Állampusztai Országos Bv. Intézet csapata is egy pajzán komédiát – Kéri Ferenc: Lopótök, avagy a Mari nem olyan – vitt színre.

 

Fotó: Apró Andrea - BvOP

 

 

 

 

A szombathelyi börtönben a megnyitás óta működik dráma- és színjátszó szakkör. A döntőben Turi Gábor: Szerepcsere, egy fedett nyomozó kalandjai a börtönben című darabját adták elő. A végül a legjobb előadás díját elnyerő Szerepcsere igazi börtöndarab, amely fanyar paródiával ábrázolja egy börtön életét. 

Fotó: Apró Andrea - BvOP

Fotó: Apró Andrea - BvOP

Fotó: Apró Andrea - BvOP

Fotó: Apró Andrea - BvOP

A Pálhalmai Országos Bv. Intézet Szép Ernő Május című darabját adta elő.
Ebben az intézetben férfi és női elítéltek egyaránt töltik büntetésüket. Éppen ebből adódik a darab különlegessége, hiszen a versenyre nők és a férfiak együtt készülhettek, egy társulatot alkothattak. A darab színre vitelét Csadi Zoltán, a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház színésze segítette.

Fotó: Apró Andrea - BvOP

Fotó: Apró Andrea - BvOP

Fotó: Apró Andrea - BvOP

A Tiszalöki Országos Bv. Intézetben a kezdetektől működik színjátszó szakkör: a Tiszavirág Társulat a nevét nem a gyors elmúlás, hanem a különlegesség miatt választotta. Fazekas Mihály: Lúdas Matyi című művét vitték színre.

Fotó: Apró Andrea - BvOP

Fotó: Apró Andrea - BvOP

A zsűri döntését Fehér Anna, a nap háziasszonya ismertette a színpadon izgatottan összesereglett szereplőkkel és a nézőközönséggel.

A legjobb előadásnak járó díjat a Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézet társulata, a Szerepcsere, egy fedett nyomozó kalandjai a börtönben című produkció nyerte el.

Fotó: Apró Andrea - BvOP

A legjobb rendezés és a legjobb adaptáció díját a Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet Május című előadása érdemelte ki.


Fotó: Apró Andrea - BvOP

Fotó: Apró Andrea - BvOP

 A legjobb főszereplő a szombathelyi darabot író és a főszerepet játszó fogvatartott, míg a legjobb mellékszereplő a Lopótök, avagy a Mari nem olyan című darab Mamája lett.A zsűri két különdíjat is odaítélt: a legjobb díszletért a Tiszalöki Országos Büntetés-végrehajtási Intézet társulatának Lúdas Matyi című előadását díjazták, a Váci Fegyház és Börtön pedig az egyedi színpadi látványért kapott díjat.

 Fotó: Apró Andrea - BvOP

 

(forrás: MTI, BvOP)