A hamarosan megépülő 8 új börtönben szolgálatot teljesítő 2500 fős állomány felvétele ütemezetten zajlik, az első 476 jelentkező kiképzését ma kezdte meg a büntetés-végrehajtás, ugyanakkor a toborzás folytatódik.

A börtönök zsúfoltságának csökkentésére 2010 óta működik férőhelybővítési program, amelynek köszönhetően 2015-ben négy börtönben összesen több mint nyolcszázzal nőtt a fogvatartotti férőhelyek száma. A program keretében további 8 új börtön épül: Kunmadarason egy ezerfős, míg Ózdon, Kemecsén, Csengeren, Komlón, Békésen, Hevesen és Komádiban egy-egy ötszáz fő elhelyezésére szolgáló bv. intézet kezdi meg működését. Az új beruházásoknak köszönhetően a telítettség várhatóan 100% alá csökken, valamint 2500 új munkahely létesül.

A most induló képzési ciklusban 476 fő kezdi meg tanulmányait, hogy a kiképzés végeztével büntetés-végrehajtási felügyelőként szolgáljanak majd az új börtönökben. Az első képzést Schmehl János bv. vezérőrnagy, a büntetés-végrehajtás országos parancsnokának biztonsági és fogvatartási helyettese nyitotta meg ma Nyíregyházán.

Fotó: BvOP

A felügyelők szakképzése Budapesten és a Nyíregyházi Egyetemen zajlik, hat és fél hónapon át. A sikeres vizsgát tett hallgatók büntetés-végrehajtási felügyelő OKJ-s bizonyítványt kapnak, valamint egy olyan biztos megélhetést garantáló beosztást, amely hosszú távon, kiszámítható módon biztosít munkalehetőséget. Az iskola idején már teljes fizetést, térítésmentes szállást, kedvezményes étkezési lehetőséget és utazási költségtérítést biztosít a büntetés-végrehajtás. A képzésben részt vevő valamennyi új munkatárs  2017. január 1-től a büntetés-végrehajtási szervezet állományába került.

Fotó: BvOP

A tanulóknak nem lesz könnyű dolguk a következő hónapokban, hiszen a velük szemben támasztott magas szakmai elvárásoknak való megfelelés érdekében, igazi elhivatottsággal kell belevetniük magukat a tanulásba. A felkészüléshez azonban minden segítséget megkapnak, színvonalas elméleti és gyakorlati képzésben részesülnek. A rendvédelmi alapfeladatokon túl, – amely jogi, informatikai, kommunikációs, lőelméleti ismereteket, fizikai és angol nyelvi felkészítést is magában foglal – biztonsági és reintegrációs felkészítésen is részt vesznek.

Fotó: BvOP

A képzés célja, hogy az elméleti és gyakorlati vizsgán majdan megfelelő felügyelők szakmai magabiztossággal, a reintegrációs törekvések szem előtt tartásával, a szakma és a kor elvárasainak megfelelve, professzionálisan végezzék munkájukat a szervezetben.

Fotó: BvOP

A képzés megindításával párhuzamosan a büntetés-végrehajtás továbbra is várja azok jelentkezését, akik a szervezetben szeretnének dolgozni. Jelentkezni személyesen az ország több pontján működő toborzó irodákban lehet, illetve a vamPEW4zgTZdG9ib3J6YXNAYnYuZ292Lmh1 e-mail címen. Az érdeklődők hétköznapokon a 06-1-301-8150-es telefonszámon is kérhetnek információt a toborzással kapcsolatban.